Hőszivattyú Geotermikus Energia
Régi építésű házakban lakók ilyetén szándékait elvileg a Nemzeti Energiatakarékossági Program lenne hivatott ösztönözni, de ennek idei kerete már kifogyott. Bús László, a pályázatokat – a panelprogram kivételével – kezelő Energia Központ Nkft. ügyvezetője felhívta a figyelmet, hogy panelházak a kidolgozás alatt álló Zöld beruházási rendszer keretében is nyerhetnek támogatást a geotermikus energia hasznosítására. Fontos azonban megjegyezni, hogy fűtési szezonban az épület teljes hőigényét nem lehet ily módon kielégíteni. Az új építésű lakásokra szabható lehetőségeket most mérlegelik. Bús Lászó azt tapasztalja, a geotermikus energia hasznosításának lehetőségeit komoly figyelem övezi, az önkormányzatok és a távhőszolgáltatók részéről élénk az érdeklődés. Ugyanakkor nagyobb léptékű elképzelések esetében kétségtelenül problémát jelent a feleslegesen felszínre került anyagok "visszasajtoló" berendezésének költsége, valamint az, hogy nem feltétlenül ott van lakossági, ipari vagy mezőgazdasági igény a hőre, ahol a forrás található.
- Electrica
- Magyar Hőszivattyú Szövetség - A geotermikus energia –termálvíz és földhő – mint alternatív energiaforrás
- A levegő-víz hőszivattyú előnyei
- Eolica
- Geotermikus
- Geotherm - hőszivattyú, geotermikus fűtés, geotermikus energia,geo áramtarifa, alternatív energia, hőszivattyús fűtés
▶Hőszivattyú Hőszivattyú, hőszivattyús rendszerek az UK-GEOTHERM Kft. kínálatábanA környezeti, megújuló energiákat hasznosító rendszerek felhasználási területei, működési elvei már több szakmai fórumon megjelentek Magyarországon. Ezek közül az UK-GEOTHERM Kft. a földenergia (geotermikus energia) kinyerésére és hasznosítására szolgáló geotermikus hőszivattyú berendezést alkalmazza fűtés-hűtés rendszerei tervezésénél és kivitelezésénél. Hőszivattyú működési elve:A hűtőgépekével azonos, a környezetből kinyert hőt (mely lehet levegő, víz, talaj) egy folyékony hűtőközeg elpárologtatására használja, és egy kompresszor segítségével magasabb hőfokszintre szállítja. Az összesűrített és felforrósodott gáz egy hőcserélőn keresztül adja le a hőt a ház vagy épület fűtési rendszerének. Hőszivattyú előnyei:▶ környezetbarát, nincs káros anyag kibocsájtás▶ energia és költséghatékony üzemeltetés▶ télen és nyáron is biztosítja komfortunkat▶ nincs szükség egyéb hőtermelőre (pl: gázkazán)▶ hosszú élettartam (30-50 év)A hőszivattyúval üzemeltetni kívánt fűtés-hűtés rendszereknél már a tervezés során nagyon fontos a hőforrás megfelelő kiválasztása és méretezése, mely befolyásolja egy-egy rendszer bekerülési és üzemeltetési költségeit.
- A jövő berendezései: levegő és geotermikus hőszivattyú – Alternativ Energia
- Hőszivattyú geotermikus energia electrica
- Hőszivattyú geotermikus energia limpia
- Geotermia - Vaszi-Gépszer Kft.